Kollektíva | Collective

Ligeti György PhD

"Szociálpszichológusként dolgozom több évtizede, 15 évig vezettem a Kurt Lewin Alapítványt és 2006. óta különböző nagyvállalatoknak és pici NGO-knak nyújtok szervezetfejlesztést." - mondja - "A You-Too kollektíva számomra egyszerre alkotás, egyszerre közösség és egyszerre önismeret" - teszi hozzá.

Kovács Nikoletta (tréner)

"Voltam már igazgatóhelyettes egy általános iskolában és szerveztem-vezettem rengeteg tábort diákoknak és felnőtteknek egyaránt" - mondja Niko. Pedagógus, tréner, a Kalandok és Álmok kollektíva tagja, illetve a Bárka Tábor meghatározó alakja.

Szapora Dorián (kortárs tréner)

A Beyond ELTE című kurzuson vett részt először (2022-ben), majd rövidesen podcast-készítő workshopot tartott egy alternatív általános iskolában tanuló gyerekeknek. "Számomra a két legfontosabb dolog a kreatív közeg és az alkotói procedúra, ezért mindenféleképpen olyan területen szeretnék elhelyezkedni, ahol ezek megvalósulhatnak. Emellett a legtöbb hobbim az internethez és az azon keresztül terjedő információhoz tartozik, így kifejezetten érdekel az, hogy miképpen tudnék ezen a médiumon olyan tartalmat létrehozni, mely szórakoztató, de rendelkezik szubsztanciával is."

Silling Dotti (kortárs tréner)

A Beyond ELTE című kurzuson vett részt először (2022-ben), majd rövidesen podcast-készítő workshopot tartott egy alternatív általános iskolában tanuló gyerekeknek. Média-szakos hallgató, de mellette japán nyelvet tanul az ELTE-n. "Az egyetemet követően műsorkészítéssel szeretnék foglalkozni mint műsorvezető, akár céges közegben, akár pedig önállóan, podcast formájában. Szabadidőmben szeretek olvasni, sorozatot nézni és zenét hallgatni. A diákéletet mindig fontosnak tartottam: kiemelten foglalkoztam azzal gimnáziumi éveim alatt, illetve jelenleg is részt veszek a kollégiumi élet színesítésében."

Akikkel már dolgoztunk | We have cooperated with...

Éva otthon (2018)

Az ELTE Bölcsészkarának diákjaival készítettünk animációs filmet:
Fodor Fanni, Füzy Csenge, Hodován Péter, Illés Dóra, Iványi Domokos, Jámbor Bálint, Kántor Flórián, Kotálik Tímea, Makovi Péter, Pálóczi Roberta, Pap Dorina

Banga (2020)

Fodor Fanni, Illés Dóra, Makovi Péter, Pap Dorina

Az esélytelen sárkány (2020)

Az Esély Gyógypedagógiai Iskola vezetői, pedagógusai:
Fejes-Povázsay Teódora, Nyist Kornélia, Ruzsa Zoltán, Szabó Éva, Szelezsánné Poptyilikán Anikó, Tóthné Bertalan Julianna, Zsilakné Timkó Réka

"Mi és ők" hangjáték (2021)

Az ELTE Média- és Kommunikáció szakos hallgatói:
Bohner Dorka, Domokos Ádám, Forgács Bálint, Földvári Dániel, Goncalves Georgelina Conceicao, Hajagos Enikő, Hegedüs Martin Péter, Jámbor Bálint, Nagy Eszter, Szögi Bartbara, Tímár Zoé

SZÉRA (2021)

A Szociális és Rehabilitációs Alapítványnak tartott tréningen részt vettek:
Carlos Lattes Pavez, Kelemen Gábor, Tornyos Krisztián, Révész-László Mária, Mohácsi Mária, Mátyás Zoltán, Hegedűs Jánosné, Fejér Szilvia, Edődi Adrienn, Urbánszky László, Hangácsi László, Pápai Tamás, Lukács Karolin, Bartos Károly, Kerepesi Krisztina, Szeidler Zoltán

Podcast (2022) "Beyond ELTE"

Az ELTE BA hallgatói:
Árvai Elizabet, Bajomi Eszter, Csendom Anna, Dáné Bernadett, Gócza Sára, Hegymegi Bence, Horváth Julcsi, Kordás Anna, kovács Kitti, Kovács Loránd Árpád, Lázár Eszter, Naschauer Claudia Karina, Qarbal Kaoutar, Szapora Dorien

Tanítás-tanulás (2024) dokumentumfilm

Az ELTE hallgatói:
Bretus Bálint, Fidel Petra, Hóka Julianna, Horváth Julcsi, Kawtar Qarbal, Kovács Loránd Árpád, Ligeti György, Ligeti Zsófia, Magó Boróka, Sárközi Lili, Szapora Dorien, Török Léna, Török Sára.