Podcast a Malomban (2023. február)

Hivatalos beszámoló

1. Bevezető

Jelen projekt a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) támogatásának köszönhetően valósult meg. A Media Universalis Alapítvány 2022 márciusában adta be pályázatát a TinLab felhívására, az eredeti pályázat egy 2022 nyarán megrendezendő nyári táborra irányult, ám technikai okok miatt csak 2023. év elején történik a szerződéskötés. Így – a tartalmat is érintő – módosításra volt szükség a projekt sikeres és használható megvalósítása érdekében.

Ez a módosítás két elemet érintett: 1. minthogy a megvalósítás szerződésbe foglalt határideje 2023. február 28., a közoktatásban a „szorgalmi időszakra” esik, így nem tábor, hanem oktatási munkanap keretében kellett megvalósítani a projektet, 2. nem hagyományos közoktatási intézményben zajlott a projekt, általános iskolai tanulók körében.

Emlékeztetőül a projekt módszertanának lényege:
1. lépés a You-Too projekt keretében megtörténik egyetemista hallgatók képzése podcast-készítésre
2. lépés: néhány egyetemi hallgató felkészítése arra, hogy az egyetemen tanult módszertant használvatartsanak rászoruló gyerekek számára podcast-készítő foglalkozást (train the trainers)
3. lépés: a podcast-készítő foglalkozás megtartása, podcast készítése
4. lépés: a szükséges reflexiók összegzése.

Az alábbiakban a folyamatot végigkísérő kvalitatív vizsgálat, egészen pontosan résztvevő-megfigyelés tapasztalatait mutatjuk be.

2. A kvalitatív vizsgálat eredményei

Több résztvevő egyetemista hallgató is hangot adott annak a felismerésének, hogy ő maga is érintett egyik vagy másik társadalmi probléma által, melyet a podcast-készítés felölel. „Amikor mi dolgozunk gyerekekkel, tanítjuk őket, akkor jövünk rá, milyen nehéz munka a pedagógia. Persze, úgy sokkal könnyebb, hogy olyat csinálnak a gyerekek, ami érdekli őket és akkor állnak fel a helyükről, amikor akarnak, de az általános iskolában erre nincsen lehetőség” – mondja az egyik BA-hallgató.

A You-Too-módszertan – éppen a kutatás céljából – kipróbálásra került egy kelet-magyarországi falu általános iskolás diákjai körében. A projektet megelőzte egy féléves egyetemi kurzus, ahol az egyetemista trénerek, foglalkozásvezetők célzott felkészítése zajlott (train the trainers). Szükséges volt egy három lépésből álló tematikát összeállítani az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének néhány munkatársával, illetve további trénerkollegákkal, mely keretében
1. a hallgatók részt vesznek a You-Too-módszertanon alapuló podcast-készítő egyetemi kurzuson
2. részt vesznek egy képzők képzése (train the trainers) képzésben, ahol magát a tanítási módszertant és a csoportkoordináció módjait tanulják meg
3. az egyetemista hallgatók maguk tanítanak meg általános iskolás korú gyerekeket podcast készítésére, ezzel az önkifejezésre, az érzelmek ventilálására, valamint projektkeretek között való együttműködésre.


2.1 Podcast-készítő egyetemi kurzus

A projekt előkészítő szakasza egy féléves egyetemi kurzus volt, mely keretében 12 BA-hallgató készített egy podcastot az egyetemi életről. Ebben az igencsak hosszúra (2 óra 13 perc) sikeredett hangzóanyagban éppúgy találhatók személyes reflexiók, érzések, mint interjúk szakemberekkel, valamint teljesen gyakorlati tanácsok az egyetemista léttel kapcsolatban.

A You-Too-módszertan egyetemi BA-képzésben való alkalmazásakor a résztvevő hallgatók egy diskurzus keretében maguk döntöttek arról, milyen témát dolgozzanak fel. A gyakorlati szeminárium során a hallgatók a tervezés első szakaszában az ötletek igen széles spektrumából merítettek, nem zártak ki egyetlen felmerülő lehetőséget sem. A kísérlet kedvéért az oktatók is felvetettek ötleteket, ám a hallgatók határozottan elzárkóztak attól, hogy az oktatók ötletét valósítsák meg. Döntésük hátterét asszertív módon kommunikálták: „azt mondták a tanárok, hogy a mi témáink lesznek feldolgozva, de ez nem az, így nem szeretné a csoport ezt a témát kidolgozni”.

Azt tapasztaltuk, hogy az előkészítés folyamatát a hallgatók túlzottan hosszúnak érzik: „úgy érzem, hogy már futnék, de közben még csak a kirakatban nézegetjük a futócipőket” – mondja az egyik diák a projektet feldolgozó interjú során. A tempó és a (vélt) hatékonyság növelésére való törekvés nem az életszakasz jellemzője, hanem a korszellemé. „Arra vagyunk nevelve, hogy értelme, eredménye legyen mindennek, amit csinálunk. Lehetőleg azonnal” – nyilatkozza saját tevékenységére és habitusára (is) reflektálva módon az egyik hallgató (jövendőbeli tréner). „Az osztályzat az első, csak az a tudás értékes, ami a vizsgán hasznos” – teszi hozzá.

A rohanás az oktatás világában éppen az ilyen jellegű megnyilvánulásokban érhető a legjobban tetten. Megfigyelésünk szerint az a körülmény, hogy a kurzus idejének első harmadában még nem kezdődik el a gyártási folyamat (szövegírás, hangfelvételek készítése, vágás), hanem a tervezés, az esztétikai keretek kijelölése zajlik, a csoporttagok számára egyértelművé teszi, hogy miként is viszonyuljanak az adott témához (a konkrét esetben az egyetemi élet bemutatásához). Megalapozza a csoportkohéziót, továbbá az erősebb elköteleződést (mely a sok aprólékos lépést igénylő munka során később nélkülözhetetlen a projekt eredményes befejezéséhez). Megfigyeltük, hogy azokban a munkaszakaszokban, amikor nem jutott elegendő idő a vitára, az előkészítésre, a csoporttagok kapkodásnak élték meg az alkotás folyamatát, az eredménnyel pedig nem tudtak azonosulni, többen hányavetinek tartották azt.

„Nem a határidővel van baj, hanem a rohanással” – mondja egy szabadbölcsész szakos hallgató – „a rohanás meg azért volt, mert túlvállaltuk magunkat, nem tudtuk reálisan belőni, hogy az adott időkeretbe mi fér bele. A rohanás kimossa a dologból az élvezetet” – teszi hozzá.

2.2 Train the trainers

A projektet megelőzően tartottunk egy felkészítő tábort, melynek egy falusi általános iskola adott helyet. A programban tizennégy általános iskolás gyerek vett részt és két BA-hallgató. „A telepi gyerekeknek nem szóltunk” – mondta az igazgató még a program tavaszi előkészítésekor, hangsúlyozva saját jó szándékukat, miszerint nem szeretnének kulturális sokkot okozni az egyetemista diákoknak azzal, hogy találkoznak az egyik szegregátumban élő (roma) diákokkal, akik egyébként szintén az iskola tanulói. A csoport etnikailag így is vegyes összetételű volt. Az egyik diák – aki később a közös alkotómunka egyik pillérének bizonyult – késett a meghirdetett kezdéshez képest. Mint kiderült, itatnia kellett a család lovait a negyven fokot is megközelítő melegben. „Sokat tanultam abból, hogy Marci az ebédszünetben is lélekszakadva rohant haza az állatokhoz” – mondja az egyik strukturált interjúban a You-Too projektben résztvevő tréner (BA-hallgató). „Az iskolának ezekre a helyzetekre is fel kell készülnie” – teszi hozzá. A megfigyeléseink szerint a résztvevő diákok túlnyomó többségének strong>nem a szabályok betartása okozta a nehézséget, hanem éppen ellenkezőleg: a keretek adta lehetőségek szabad kihasználása. Sokkal több időbe telt, amíg meg mertek szólalni, felállni, ötleteket mondani, alkotni, mint az egyetemistáknak. Valószínűleg maga a helyszín, az iskola épülete okozhatta ezt.

A fent említett nyári tábort követően ismét tartottunk egy felkészítőprogramot, immáron további négy BA-hallgató számára. A felkészítés során olyan helyzetekbe kerültek az egyetemisták (a majdani trénerek), amelyek valószínűleg éles helyzetben is elő fognak kerülni. „Az egyetemisták kihagyták azt a szociálpszichológiai szempontból nagyon fontos lépést, mely pontosan definiálja, mi a felelősségi köre, jogosultsága és szerepe a csoport által választott csoportkoordinátornak, valamint mi az, ami legitimálja őt a társak számára.” - nyilatkozza az egyik felkészítő tréner. „Saját magunk próbálgathattunk ki, és jöttünk rá, hogy ki miben jó” – nyilatkozza egy hallgató utalva arra, hogy a projektben résztvevők szerepe nem volt rögzített, ehelyett mindenki többféle szerepkörbe belekóstolhatott. „Az a lényeg, hogy képesek vagyunk közösen létrehozni olyan alkotást, amire büszkén és örömmel tudunk visszanézni később, pedig az elején nem ismertük egymást” – így egy másik hallgató.

A folyamat egészében minden csoporttag mindvégig részt vesz. A You-Too-módszertan tudatosan hagyja figyelmen kívül, hogy a történetírásban, interjúkészítésben, hangvágásban ki milyen mértékben jártas. A gyakorlottabbak éppen ezáltal tanulják meg, hogyan kell partnerré tenniük a kezdőt, hogyan kell bevonniuk a társukat, motiválttá tenni őt, egyben miként lehet valamit megtanítani – függetlenül attól, hogy az éppen egy látványos mozzanat, avagy a siker hátterét biztosítja-e. A tanuló pedig aktív, mivel tisztában van azzal, hogy az ő munkája fontos a folyamatban, és meg akarja érteni-tanulni azt a területet, ami az ő felelőssége. Tétje van annak, amit tesz. Szemben az iskolarendszerű oktatással, ahol a kurrikulum határozza meg a tanulnivalót, megfigyeltük, hogy a You-Too projekt keretében ez fordítva van: a tanulói igény határozza meg a tanulás irányát. A hallgatók tevékenységét megfigyelve, a You-Too-módszertan alkalmazásakor a tanulás induktív útját tapasztaltuk. Nem egy szoftver egészét, vagy úgy általában a hangszerkesztés világát tanítják-tanulják meg az érintettek, hanem mindig csak azt a kis szeletet, amire éppen szükség van a folyamatban. „Szükséges a végén egy összegzés, amely felnyitja a hallgatók szemét arra, hogy a sok tudásmozaik egy nagyobb egész része, amely egész ráadásul folyamatosan változik, fejlődik. Végülis a hallgatóknak nem pusztán a hang pannelését vagy az equalizer mechanizmusát kell a legjobban tudniuk, hanem azt, hogy ezek az eszközök léteznek és mikor, hogyan kell használni” – nyilatkozza a folyamatot segítő egyik egyetemi oktató.

„Dühös lettem, amikor a Csenge már harmadszorra is képtelen volt időben küldeni a fájlokat, nem lehet így dolgozni” – mondja a feldolgozás során az egyik hallgató. A You-Too-módszertan eleve számol az érzelmekkel, hiszen a podcastkészítés keretében a feldolgozott témában való érintettség okán, illetve a munka során felmerülő helyzetek nyomán a résztvevők érzelmi, sőt, elsősorban érzelmi reakciókat adnak. A hagyományos saját élményű tréningektől eltérő módon a spontán reakció és kifejezésmód bármelyik pillanatban, igen sokféle formában jelentkezhet, megengedett, sőt támogatott. A You-Too-módszertan éppen a spontaneitásnak igyekszik teret engedni, nem félve az érzelmek teremtő vagy pusztító erejétől.

„A csoportvezetők nem gátoltak minket, hogy kifejezzük az érzelmeinket, de nem is buzdítottak erre különösebben” – mondja az egyik kommunikáció szakos egyetemista résztvevő. „A történések szabad folyása adta meg valahogy az engedélyt, hogy belülről megéljük és ki is fejezzük az érzéseinket. Nincsen rossz érzelem, nincsen szégyellnivaló érzelem. Olyan volt légkör, ahol egyértelmű volt, hogy közvetlenül egymáshoz fordulhatunk, ne csak a tanárokkal osszuk meg az érzelmeiket”.

Arra You-Too projektben a vezetők arra biztatják a részvevőket, hogy ne csak megengedjék érzelmeiknek, hogy azok kifejezésre jussanak, de merjenek azokról szóban is nyilatkozni, valamint azokkal kapcsolatban kérdéseket feltenni egymásnak. Így nyílik arra lehetőség, hogy például az egyik csoporttag részéről megmutatkozó harag vagy csalódottság a legkevésbé legyen félreérthető, s a többi csoporttag (és maga az érintett is) tisztába kerüljön azzal, pontosan mi az általa mutatott érzelmi reakció jelentése, azt milyen jelenség váltotta ki.

Különbséget kell tenni a közös munka nyomán pillanatnyilag felmerülő érzések és a mélyebb rétegekből fakadó érzelmek között, bár e kettő természetesen nem válik el élesen.


2.3 Podcast-készítés az általános iskolás gyerekekkel

A projekt fontos része, hogy a korábban felkésztett BA-hallgató egyetemisták maguk vezetnek le egy podcast-készítési folyamatot általános iskolás korú gyerekek körében.

Ebben a szakaszban sem maradhatott el:
1. az érdeklődés felkeltése és a bevonás
2. a podcastban feldolgozandó téma meghatározása
3. a csoportkohézió megerősítése és a gyerekek motivációja
4. a szerepek meghatározása
5. rendszeres megállás abból a célból, hogy az érintettek reflektálhassanak a megelőző szakaszban történtekre
6. a podcast-készítés lezárása, a tartalomra (mit) és az alkotás klímájára (hogyan) való reflexió.

„Összességében jó érzéseim vannak az akcióval kapcsolatban, minden oldalról. A rendelkezésre álló idő alatt a maximumot hoztuk ki a dologból” – mondja a kutatás részét képező egyik strukturált interjúban az egyik egyetemi oktató. Külön kiemeli azt a körülményt, hogy egy nem hagyományos iskola felső tagozatában zajlott a podcast-készítés, ahol az iskola vállalat és szándékolt szemlélete, hogy az órák és más események nem az órához igazítva, hanem a diákok (többségének) motivációját figyelembe véve kezdődnek és fejeződnek be. „Itt akkor kezdődik az óra, amikor a gyerekek többsége összegyűlik és érezni rajtuk, hogy nyitottak a tanulásra. És jól lehet érezni a csoporton, sokszor magamon is, hogy mikor fáradnak és már nincsen értelme erőltetni, hanem szünetet kell tartani” – mondja az adott iskolában dolgozó egyik tanár. „Az számomra még mindig különös , hogy kevésbé van erős rendszer a suliban, mint pontos kezdés, zárás. Ellenben a gyerekek ott voltak végig és aktívan részt vettek a munkában. Azt sajnálom és nem igazán örülök neki, bár megértem a suli jellegéből, hogy a végső anyagot csak a gyerekek egy része hallgatta meg. A mi hallgatóink is megérdemelték volna az elismerést, de értem, hogy a szülők rohannak a gyerekekkel mindenféle külön órákra” – teszi hozzá.

Több olyan pontra mutatnak rá egyetemi oktatók és BA-hallgatók egyaránt a programmal kapcsolatban, amely továbbfejlesztést vagy javítást igényel. „A BA-hallgatóknak jól fog jönni majd későbbiekben további a gyakorlat, illetve és némi professzionális trénertől érkező szupervízió”. Természetesen egy tréning megtartásához sokéves gyakorlat, erős önismeret, nemkevés élettapasztalat szükséges. Ezt erősítik meg az egyetemi hallgatók is: „továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem lennék jó tanár, és nem tudnék hosszú távon ennyi embert koordinálni, de nagyon örülök, hogy adódott nekem ez a lehetőség és kipróbálhattam magam egy ilyen szerepben.” - reflektál egy BA-hallgató. „Mi nem pedagógusok leszünk, de az, hogy tanári szerepben találtuk magunkat és nem nekünk kellett elkészíteni valamit, hanem mással, a gyerekekkel megcsináltatni, úgy, hogy értsenek is hozzá meg élvezzék is, nagyon visszahatott a saját tudásunkra, meg arra is, hogy mi magunk hogyan tekintünk a tananyagra, amit végtére is átadunk a felsős gyerekeknek” – összegzi a pedagógiai munkát egy résztvevője a projektnek.

„Bár magabiztosan indultam neki a napnak, szinte semmi izgulással, mégis, amikor leültünk az összes gyerekkel és az iskola tanáraival, akkor rájöttem, hogy nekem kell beszélnem. Nem is a feladat maga miatt dermedtem meg, mivel sokat beszéltem már hasonló helyzetben, hanem inkább amiatt, hogy nagyobb felelősség hárult rám hirtelen.” - reagál saját teljesítményére a napot koordináló egtyik egyetemista tréner. Fontos tehát, hogy a You-Too projekt alkalmazása az önismeret fejlesztése terén is kifejtette hatását. „Szerencsére, ahhoz képest, hogy csöppet döcögősen is, de túljutottunk az elején és nem igazán tért vissza ez a nehézkés érzés.” A BA-hallgatóknak meg kellett érezniük, hogy saját személyüket kell legitimmé tenniük a gyerekcsoport számára. Azaz ellentétben a felsőoktatással vagy az általános iskolával, ahol a tanárt pusztán a pozíciója legitimálja, itt ez nem elegendő, s a tudás, a személyiség ereje az, ami a csoporttagok számára egyértelművé teszi, hogy rábízhatják magukat a tréner koordinációjára. „Ami számomra még kulcspont, az talán még a pillanat, amikor újra fel kellett venni a mi csoportunk hanganyagát. Nem az újravétel zavart, hanem, az, hogy a munkaszervezés bakijai miatt kellett extraenergiát beletennünk” – hangsúlyozza az egyik BA-hallgató, amikor összeköti a projektfegyelem és az elkészült produktum színvonala közötti összefüggést.

A projektben résztvevő BA-hallgatók számára – szándékkal és tudatosan – társadalomismereti kitekintést is nyújtott a podcast-készítés: „érdekes volt ezzel az iskolávan megismerkedni és belelesni a mindennapi életükbe. Meglepődtem azon, hogy a gyerekek mennyire okosak, ügyesek, korukhoz képest mennyire kifejezőek, határozottak és bátrak” – nyilatkozza az egyik tréner BA-hallgató.

A You-Too projekt eredményeként a résztvevő hallgatók megértették azt is, hogy a teljesítmény, az eredmény éppenúgy múlik az egyéni hozzáálláson, mint az intézményi klímán. Azaz, csak olyan iskolában lehetett sikert elérni, ahol maga az intézmény, a vezető, a tanárok is partnerek és legalábbis a jó szándékú semlegességgel közelítenek a módszertant alkalmazó BA-hallgatók munkájához: „az eredmény önmagáért beszél: a gyerekek pár óra alatt sikeresen megszerkesztettek egy több, mint húsz perces anyagot, és ha nem lettek volna ennyire ügyesek és talpraesettek, akkor nem hiszem, hogy ennyi idő alatt egy ilyen minőségi munkát tudtak volna végezni. Úgy gondolom az iskolai egy remek intézmény, és a tanárai elkötelezett munkát végeznek” – mondja a podcast foglalkozást megtartó egyik BA-hallgató.

„Az kifejezetten fontos, hogy a trénerek éles szemmel és szenzitíven lássák meg, hogy melyik gyerek miben igazán erős. Érezzék, mikor kell valamit hagyni menni és mikor megállítani.” – mondja az egyetemista trénereket felkészítő egyik egyetemi oktató. „Nehezebb pillanatot a podcast koncepciójának kitalálásakor éreztem. Rutin kell ahhoz, hogy a csoportvezető [tréner] érezze, mennyi időt lehet és mennyit kell eltölteni a téma, a hangvétel, a koncepció kitalálásahoz” – teszi hozzá. „Ha túl gyorsan kipipáljuk a tervezési szakaszt, csak hogy »haladjunk«, akkor nem lesz a dolog megalapozott, nem fogják a magukénak tekinteni a dolgot. Ha meg sokat vacakolunk, elhal a lelkesedés és elvesztik a srácok a fókuszt” – mondja az egyik tréner, reagálva arra, hogy maga is tudja, érzi, az időzítés és az arányok nem csak a podcast-készítés dinamikáját, de az eredményt is meghatározza.

„Azt nem tudtam eldönteni, hogy az objektívebb, határozott stílusom volt-e az előrevivőbb, vagy a társam cukisága. Csak utólag jöttem rá, hogy mind a kettőre szükség van, csak az nem mindegy, hogy mikor engedjük a csoportot szabadjára és mikor kell megragadni az egész grabancát, hogy ne essünk szét és haladjunk.”